Háromszor állt fel és nyert a Man. United, bombagóllal kapott ki a City – videó!
Ha Boxing Day, akkor angol foci. Idén sem volt ez másképp a szigetországban, ráadásul a feszített menetrend is megvan most is: nyolc nap alatt három forduló vár az együttesekre.
A nyitányon, egyben a bajnokság féltávjának számító 19. forduló délutáni meccsei közül a legérdekesebb összecsapást a Manchester United és a Newcastle United játszotta egymással. A hazai pályán szereplő "vörös ördögök" egészen gyalázatos teljesítménnyel rukkoltak elő, ám ennek ellenére Javier Hernandez 91. percben szerzett góljával begyűjtötték a három bajnoki pontot.
A Newcastle háromszor (!) szerzett vezetést az Old Traffordon, ám előbb Jonny Evans, majd Patrice Evra, végül Robin van Persie egyenlített. A "szarkák" második gólja egészen elképesztő körülmények között született: Danny Simpson lapos lövése után a játékvezető az asszisztens jelzése után előbb les címén (jogosan) érvénytelenítette Evans öngólját, majd némi tanakodás után úgy döntöttek, hogy a lesen lévő Papiss Cissé nem akadályozta sem David de Geát, sem a hátvédet, így megadták a gólt. Sir Alex Ferguson a szünet után nem akármilyen kioktatásban részesítette a teljes játékvezetői kart…
A harmadik egyenlítő gól után előbb Van Persie, majd Javier Hernandez szerezhette volna meg a győztes gólt a United számára, de a kapufa ezúttal (sem) a hazaiakkal volt, mint ahogy az lőző fordulóban a Swansea otthonában sem. A Newcastle is lőtt még egy felsőlécet, hogy aztán amolyan igazi "unitedos" slusszpoénként Chicharito a 91. percben kikaparja a gesztenyét csapAtának.
A másik manchesteri csapat, a tabellán második Manchester City Sunderlandben lépett pályára, és ott kapott ki, ezzel hét pontra nőtt a hátránya a városi riválisával szemben.
A BL-címvédő Chelsea a Norwich otthonában szerzett értékesnek mondható három pontot, míg a Gera Zoltánnal felálló West Bromwich Albion 2-1-re diadalmaskodott a Queens Park Rangers vendégeként, ezzel több mint kétéves rossz sorozatát törte meg, ugyanis legutóbb 2010 szeptemberében – még az Arsenal ellen – győzött londoni csapat otthonában. A magyar válogatott csapatkapitánya végigjátszotta a találkozót.
Ezzel a góllal kapott ki a Manchester City:
Íme Juan Mata győztes gólja a Norwich ellen:
Íme a Manchester United – Newcastle United mérkőzés összefoglalója
LABDARÚGÁS |
Premier League, 19. forduló |
Everton – Wigan Athletic 2-1 (0-0) Gólszerzők: Osman (52.), Jagielka (77.), ill. Koné (82.) |
Fulham – Southampton 1-1 (1-0) Gólszerzők: Berbatov (8.), ill. Lambert (85., tizenegyesből) |
Manchester United – Newcastle United 4-3 (1-2) Gólszerzők: Evans (25.), Evra (58.), Van Persie (71.), Hernandez (91.) ill. Perch (4.), Evans (29., öngól), P. Cissé (68.) |
Norwich City – Chelsea 0-1 (0-1) Gólszerzők: Mata (38.) |
Queens Park Rangers – West Bromwich Albion 1-2 (0-1) Gólszerzők: D. Cissé (68.), ill. Brunt (29.), Green (50., öngól) |
Reading – Swansea 0-0 (0-0) Gólszerzők: – |
Sunderland – Manchester City 1-0 (0-0) Gólszerzők: A. Johnson (53.) |